Rólunk

Üdvözöljük a Gersekaráti Általános Iskola honlapján!

Iskolánk körzetébe tartozó települések: Gersekarát, Sárfimizdó, Telekes, Halastó és Döbörhegy. Körzeten kívüli településről, Andrásfáról is járnak hozzánk tanulók.

Az épület kétszintes, 8 tantermes, 200 tanulót befogadni képes intézmény. Az alsó szinten található 4 tanterem, amelyben az alsó tagozatos diákok tanulnak. Itt található még a 40 férőhelyes étkező a hozzátartozó, minden igényt kielégítő melegítőkonyhával. Ezen a szinten található egy jól berendezett fejlesztő terem, ahol a logopédiai és fejlesztőórák folynak. Itt alakítottuk ki néhány éve a nyelvi labort is, amely a legkorszerűbb eszközökkel szolgálja nyelvtanítást. A tanulók rendelkezésére áll egy rajzasztalokkal felszerelt rajz-szakterem és egy szertár, valamint itt tekinthető meg állandó kiállításunk, amely a tanulók nagy múltra visszatekintő helytörténeti és honismereti munkáját, valamint hagyományőrző tevékenységét mutatja be, és amely bárki számára megtekinthető. Heti két alkalommal biztosítunk termet zeneiskolás tanulóink számára tanulás és gyakorlás céljából, így a Városi Zeneiskolába (Vasvár) történő ingázás nem lehet akadálya hangszeres tanulmányaiknak.

A felső szinten található az igazgatói iroda, a nevelői szoba, a szülőfogadó, a több mint 6500 kötetes iskola könyvtár (ebből 437 elektronikus dokumentum), amely egyben az iskola számítógépterme is. Itt a gyermekek 18 db gépen, 5 Mbps sávszélességű internet-hozzáféréssel ismerkedhetnek az informatika tantárgy rejtelmeivel.

 Ezen a szinten helyezkednek el a felsős tantermek és a természettudományi szaktanterem is. Valamennyi felső tagozatos tanterem interaktív táblákkal van ellátva, melyek segítségével a legkorszerűbb módszerekkel, programokkal oktatunk.

Az iskolai tornacsarnok a 90-es évek közepén épült. Küzdőtere 20x30m, 11m magas, így alkalmas tenisz, kosárlabda, teremlabdarúgás, nemzetközi röplabdamérkőzések lebonyolítására, két lelátóján 300 ülőhellyel és 200 fő állóhellyel áll a nézők, szurkolók rendelkezésére. Kiszolgáló helyiségek mellett, büfé és 2 sávos tekepálya áll a kikapcsolódni vágyók rendelkezésére. Tanítási időn kívül délutánonként, az esti órákban és hétvégén a csarnok bérelhető.

Az épületegyüttes ideális környezetben található. Az iskola mögött terül el a védett, elláposodott Fias-tó, amely a mellette található tanösvénnyel együtt kiváló terep környezet és természetismereti órák megtartására. Közvetlen folytatása ennek a kiserdő, a nagy füves sportpálya, a betonozott kézilabda pálya, a salakos petanquepálya, valamint a nemrég elkészült több játékblokkal rendelkező uniós szabványoknak megfelelő játszótér és pihenőpark is.

 

Az oldal története

Itt add meg a weboldalad történetét és hogy miért hoztad létre. A fontos lépések és közreműködő emberek is érdemelnek egy említést.